Impró-Sok(k) 2013

2013-09-19

Ifjúsági Színházi Alkotócsoportok V. Szakmai Találkozója

A Montázs Egyesület a Magyar Dráma Napjához kapcsolódóan immár ötödik alkalommal rendezi meg IMPRÓ-SOK(K) – Ifjúsági Színházi Alkotócsoportok Szakmai Találkozója című szakmai rendezvényét diákszínjátszók és ifjúsági amatőr színházak számára. Az esemény középpontjában a fiatalok által létrehozandó performance produkciók állnak.

A rendezvény időpontja: 2013. szeptember 21-22., helyszín: Miskolc belvárosa

A találkozó célja, - az elmúlt években kialakult hagyománynak megfelelően – hogy a műhely révén a résztvevők képet kapjanak egymás színházi gondolkodásmódjáról, valamint, hogy közös erővel törekedjenek arra, hogy munkájuk eredményeként az adott keretek között színvonalas produkció szülessen.

Az esemény részletes programja:

Szeptember 21. szombat

09.00 – 10.00 Érkezés, regisztráció (Miskolci Csodamalom Bábszínház, Kossuth L. utca 11.) (zártkörű)

10.00 – 13.00 IMPRÓZSÁK Gála (A Montázs Egyesület Találkozások című programjának keretében megrendezett IMPRÓZSÁK improvizációs vetélkedősorozat gálaeseménye) (Miskolci Csodamalom Bábszínház, Kossuth L. utca 11.)

14.00 – 17.30 Szakmai tréning (Balázs Győző téri református templom altemploma) – Vezeti: Püspöki Péter (zártkörű)

17.30 – 18.00 Vacsora (zártkörű)

19.00 – 20.00 Beharangozó (Utcai performance esemény a belvárosban)

20.00 – 23.00 I.S. parti (Miskolci Csodamalom Bábszínház, Kossuth L. utca 11.)

Szeptember 22 vasárnap

08.00 – 09.00 Reggeli + Témasorsolás (Premier Művészeti Iskola) (zártkörű)

09.00 – 13.00 Szakmai műhelyek, közben büfé-ebéd (zártkörű)

13.00 – 14.30 Bemutatók (Miskolc belvárosa)

14.30 – 15.00 A Találkozó ünnepélyes zárása (Miskolci Csodamalom Bábszínház, Kossuth L. utca 11.)

 

Együttműködő partnereink:

Miskolci Csodamalom Bábszínház

Balázs Győző Református Líceum

Premier Művészeti Iskola, Miskolc

I.S. 2013