Szakmai beszámoló - (F)élve (L)élek és a T

2018-08-31

Szakmai Beszámoló

A Montázs Egyesület minősített előadásainak és a hozzájuk kapcsolódó színházi nevelési programoknak kistelepüléseken való bemutatása

(pályázati azonosító: 205118/00112)

 

A Montázs Színházi Műhely a Montázs Drámapedagógiai és Közművelődési Egyesület szervezeti keretei között működő alternatív színházi műhely a csoport több éves informális működést követően formálisan 2011-ben jött létre. Előadásaink igen széles műfaji skálán mozognak – a vásári játéktól az ünnepi-rituális színházon át a realista-lélektani drámákig. Több előadásunkhoz készítettünk feldolgozó, ill. problémaelemző színházi nevelési foglalkozásokat. Ezek olyan foglalkozások, amelyeknek szerves részét képezi egy színházi előadás, majd a meghívottakkal közösen az előadásban felvetett etikai, drámai, szociokulturális, önismereti, vagy egyéb speciális kérdések közös továbbgondolása történik meg. A közös gondolkodás formáját a különböző dramatikus tevékenységtípusok jelentik.

Jelen pályázati projekt keretében két legutóbbi darabunkat mutattuk be a BAZ megyei kistelepüléseken élő közönségnek.

(F)élve (L)élek – a felnőtté válás és az önkeresés témáját boncolgató versszínházi előadás Katona Ninetta diákalkotó versei alapján. Az előadás a fiatalok – és nem csak a fiatalok – identitáskeresésének vergődő szépségét mutatja fel a hangzó vers eszközeivel. Az előadásban megszólaló szövegek részben az egyik szereplő verseiből valók, más részük klasszikus szerzőktől származó. Az előadásban (el)hangzó szövegek erős etűdökbe szerveződve, kontextusba ágyazottan szólalnak meg, személyesen megszólítva a spirális körben testközelségben ülő nézőket, vagy fülrepesztő hangerővel harsogva a fejük fölött. A játék végén a térből kisétáló szereplők néhány pillanatra magukra hagyják nézőtér csigaház-csendjébe préselt nézőket, hogy aztán visszatérve rájuk nézve-mosolyogva őszinte kíváncsisággal azt kérdezzék tőlük: „Szerintetek miről szólt ez az egész?”.

T

Konrád György: A látogató című regénye alapján készült monodráma Egy szociális munkás dilemmahelyzetét vizsgálja a lélektani dráma hitelességével és eszközeivel. T, a szociális hivatal osztályvezetője munkájából kifolyólag meglátogatja B. Ferikét, az árván maradt idióta gyermeket. Amíg a gyermek elhelyezésének lehetőségeiről gondolkodik, képzeletben lejátszódik előtte egy másik élet perspektívája, amelyben kilépve addigi – megunt – hivatali életéből, mindennapjait a fogyatékos gyermek gondozásának szenteli. Az áldozati szerepvállalás kezdetben csábító gondolatától fokozatosan jut el a kétségbeesés és önfeladás rettegést hozó víziójáig.

Az előadáshoz kapcsolódó foglalkozás az életszerepek összeegyeztethetőségét, a segítő ember felelősségét boncolgatja. Miközben T életét és életszerepeit vallatjuk, megpróbálunk közelebb jutni az övével analóg élethelyzetekben élő segítők érzés- és gondolatvilágának megértéséig.

Megvalósult előadások:

(F)élve (L)élek

  1. Mészáros Lőrinc Általános Iskola, Megyaszó (2018. 05. 18.)
  2. Arany János Általános Iskola, Sajóvámos (2018. 05. 25.)
  3. Rákóczi Julianna Általános Iskola, Sajóhídvég (2018. 06. 01.)
  4. Szathmáry Király Ádám Általános Iskola, Boldva (2018. 06. 01.)
  5. Apáczai Csere János Általános Iskola, Szendrő (2018. 06. 08.)
  6. Apáczai Csere János Általános Iskola, Szendrő (2018. 06. 08.)
  7. IKSZT Kistokaj (2018. 06.12.)

T

  1. Apáczai Csere János Általános Iskola, Szendrő (2018. 06. 25.)
  2. Kossuth Közösségi Ház, Sajóvámos (2018. 07. 10.)
  3. IKSZT Kistokaj (2018. 07 .24.)
  4. Szathmáry Király Ádám Általános Iskola, Boldva (2018. 08.30.)
  5. Rákóczi Julianna Általános Iskola, Sajóhidvég (2018. 08.31.)

Az előadások minden alkalommal igazi közönségsikert arattak. A felkínált színházi forma és a történet intenzitása megmozgatta a nézők fantáziáját. A T előadáshoz kapcsolódóan azt is tapasztaltuk, hogy a beszélgetés 20 fős szobaszínházi közönségszám alatt működik igazán.

 

Ezúton is tisztelettel megköszönjük a Nemzeti Kulturális Alap támoagtását (www.nka.hu), amely lehetővé tette 

programunk megvalósítását.

 

Kapcsolódó tartalmak: